Nézzétek el nekem, de GG mániában szenvedek. Meg Leighton Meester mániában is, ha már itt tartunk. Hát nem gyönyörű ez a lány? [fejléc] Hát dehogynem.
A MIW tehát ismét itt, ki tudja már hanyadszor, de nem is ez a lényeg. Már hozzászokhattatok, hogy szeszélyes vagyok, és a nagy fellángolás után, miszerint "én most annyira írni akarok", általában jön a hanyatlás és az, hogy nem írok vagy két hónapig. Pedig tényleg szeretek írogatni. Meg nem tudnám mondani, hogy hány megkezdett történetem, fanfiction-öm van a gépen, de merem állítani, hogy több, mint húsz. És mégis, mind csak el van kezdve. Egyetlenegyet fejeztem be, azt is kábé 13 évesen írtam, amikor Blue mániás voltam, és szerelmes Lee-be. Nem is minősítem azt az írást, bár ha mégis kellene, azt mondanám: egy kalap szar. De büszke vagyok rá, mert azt legalább tényleg befejeztem. Van rendes vége, meg happy end meg minden. Igaz, hogy a fejezetek rövidek, a fogalmazás szörnyű, de akkoris én írtam. Most is rengeteg ötletem van, csak a megvalósítással vannak gondjaim. Anno nem érdekelt, hogy mi hogy fog sikerülni, csak írtam és írtam, és néha nem is lett olyan borzalmas. De ma, miután már annyi fanfiction-ön és netes regényen végigrágtam magamat, tudom, hogy mi az a minőség. Innentől kezdve annyira kritikus vagyok magammal szemben, hogy ha úgy érzem, a színvonal, ahogy írok nem megfelelő, inkább nem is írok semmit. Szomorú, mert így tényleg sose fogok befejezni semmit, de sajnos igaz.
A MIW-el valahogy ugyanígy vagyok. Ha úgy érzem, hogy a külső nem megfelelő elmegy az egésztől a kedvem. Vagy ha a blogbejegyzéseimet tartom később nevetségesnek, akkor egy jó időre a blogolástól is irtózom. És van amikor tényleg nem megy. De persze vannak olyan pillanatok, órák, napok és hetek, hogy igenis megy, nagyon megy. Fura lehet ezt olvasni, mert aki nem blogol, valószínűleg nem érti. Vagy ha blogol is, de csak a divat kedvéért, valószínűleg akkor sem fogja ezt a bejegyzést értelmesnek tartani, csak egy nagy hablatynak. De aki ír, és szeret írni, az biztosan érzett már hasonlót. Az elvárások magaddal szemben, az elégedetlenség és amikor egyszerűen semmi ihleted sincs... Nekem most megjött az ihlet, ezért gyorsan átöltöztettem a MIW-et és hosszú idő óta először tényleg úgy érzem, hogy egyedi, hogy az enyém, és hogy itt szívesen blogolnék. Mert akármennyire is vagyok néha bunkó, mogorva és nagyritkán kegyetlen, ebben a fehér környezetben érzem magamat a legjobban. Mégiscsak bújkál bennem egy kisangyal valahol.